Bevezető
A parasztember mindent el tudott készíteni saját maga számára, hiszen rá volt utalva. Legyen az ház, fejszenyél, bölcső, kopjafa. Az elkészített eszközöknek jól használhatónak kellett lennie. Az ügyesebbek a célszerűség mellett még esztétikailag is hozzá tették a magukét. A míves munkák aztán megbecsült darabnak számítottak, készítőjük pedig elismertségnek örvendett. Minden vidéknek megvoltak a mesterei. Sokakat név szerint is ismerünk. Az eszközökhöz felhasznált faanyag a környezetükből került. Fenyőfa, akác, tölgy és a legkedveltebbek a gyümölcsfák. A famegmunkálásnak az eszközei fűrészek, fejszék, gyaluk, és a legközvetlenebb eszköz a faragókés.Az állattartó ember, a mindennapokon kezébe kerülő csontból is készített eszközöket. Ezeket a tárgyakat karcolta, faragta, díszítette. A díszítések eleinte mágikus, kultikus, tulajdoni jelek voltak, amik később díszítőelemmé váltak. Ezek az ősi szimbólumok ma is használatosak. Életfa, címer, szarvas, madár, betyár, nap, lány... A tárgyak díszítésére használt, a somogyi pásztor-remekekről eltanult ősi technika, a karcolozás. A tárgy felületét kés hegyével megkarcolják, majd koszolják. A koszoláshoz pipa-szutykot,szurkot, pirított dióbelet vagy kormos, illetve növényi eredetű szinezékkel festett faggyút használnak. A csont tárgyak készítéséhez bármilyen állat csontja használható kecske, strucc, madár, őz, szarvas de talán a szarvasmarha lábszár illetve combcsontja a legjobban alakítható s legidőtállóbb.